Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Magamról

Magamról

53532437_2083235535087239_3374268071723139072_n.jpg Iskolából kikerülve 18 évesen kisegítő iskolában vállaltam gyermeknevelői állást. Ott figyeltem fel először arra, hogy mennyire nem mindegy milyenek a körülményeink, neveltetésünk, milyen traumák érnek. Ez örökre megpecsételi életünk. Akkor ott megfogadtam, hogy minden erőmmel azon leszek, hogy minél többet kihozzak egy hátrányos helyzetből, nehéz sorsból.

 

Először gyógypedagógiát tanultam, majd szociálpedagógusként diplomáztam. Munkám során továbbképzések alkalmával szélesítettem, látóköröm, majd másoddiplomás képzésen tereptanári képesítést szereztem, ami már feljogosított szakmám tanítására is.

Szakmai tapasztalatomat 17 év során, szociális területen szereztem. Családi problémák, válás, gyermeknevelés, szerettünk elvesztése, fogyatékkal élők, idősek problémái mind a látókörömbe kerültek. Sok-sok kliens életébe betekintést nyerhettem segítő beszélgetés során. Sokszor már az is segített, hogy valaki értő figyelemmel figyel, kérdez, meghallgat, volt kivel megosztaniuk nehéz, kilátástalannak vélt sorsukat. Lassan lépkedve egyre mélyülő beszélgetések során apró elakadásra, sérelemre fény derült, amit megértve, összefüggéseiben látva más színben tüntette fel életét, sorsfeladatát. Mint mindenkinek nekem is tartogatott nehézséget az élet, volt olyan pont, mikor nem láttam kiutat, úgy éreztem megtört az élet, és ezt már betegségeim is jelezték. Ekkor fordultam először kineziológushoz. Olyan felismeréseket adott számomra, olyan összefüggéseket láttam meg életemben, hogy tudtam, hogy egyszer én is szeretném ezt a szakmát művelni, ezért rá 5 évére elvégeztem több kineziológiai tanfolyamot is. Évek során kristályosodott ki mit is szeretnék. A szakmai tudásom, tapasztalatom ötvözöm a kineziológiában tanult izomteszteléssel. Csodálatos felismerések „aha” élmények részese lehetek ez által. Színes világ egy emberi élet, ahol meg kellett tapasztalnom, hogy mindenki viszi saját keresztjét, és az úton, mikor már megfárad a lélek jó ha valaki megtámasztja vállát, és akár egy pillanatra is, de átveszi terheit.